Tévedünk, ha a tudat tisztaságát a tudat ürességével azonosítjuk. Az üres tudat tulajdonképpen értéktelen a zen szempontjából, és így ennek megvalósítása nem célja a zen gyakorlásnak. Annál értékesebb viszont a tudat tisztasága.
A tudatot hasonlíthatjuk egy lakáshoz. Ebben a lakásban mindenféle berendezési tárgy helyezkedik el, mely tárgyaknak fontos funkciójuk és szerepük van, miközben az életet éljük. Ha belépünk ebbe a lakásba szinte az első pillanatban észrevesszük, hogy ez egy tiszta, rendes ház-e, vagy pedig lakója elhanyagolja. Észrevesszük persze akkor, ha igényesek vagyunk, és van szemünk is a tisztaság meglátására. Tegyük fel, hogy kaptunk egy olyan lakást, amely koszos, piszkos, elhanyagolt. Nyilvánvaló, hogy nem dobjuk ki az összes berendezési tárgyat a lakásból nagytakarítás ürügyén, hanem minden egyes tárgyat letisztítunk és rendet rakunk. Csak a piszkot és a rendetlenséget távolítjuk el. Egy üres lakást lehet ugyan tisztának nevezni, csak éppen alkalmatlan, hogy benne lakjunk.
A tudatot is számtalan dolog szennyezi. De azért még ne akarjuk eldobni az egész gondolkozást, mert vannak hibás gondolataink. Vagy mert nem mindig sikerül logikusan átgondolni valamit. Vagy azért, mert gondolatainkat sokszor nem odaillő, a gondolkodási folyamatot félrevezető érzelmek kísérik. De ne dobjuk el az érzelmeinket sem, csupán azért, mert ezek között vannak kellemetlenek, másokat sértők vagy konfliktust eredményező érzelmek. Ha eldobnánk, ez azt jelentené, hogy tudatunk a vártnál sokkal nagyobb mértékben szennyezett. Ennél már csak egy hibásabb látásmód létezik: az egész tudatot megszüntetni akaró látásmód. Természetesen vannak még más tudatfolyamatok és tudatállapotok is, melyek szintén lehetnek szennyezettek vagy tiszták.
A zen a gyakorlással, az elmélyedéssel, az elmélkedéssel – ami a tudat kutatását jelenti –, a tiszta tudatot akarja elérni, anélkül, hogy a tudatfolyamatokat meg akarná vagy meg kellene szüntetni. A tudatot tisztává tenni, a tudatot tisztába tenni, ez minden zen gyakorló célja Bódhidharma óta, és ezt a tanítást adták át közvetlen módon, szívtől szívig, tudattól tudatig a zen mesterek.
A fentiek illusztrálására álljon itt egy régi zen történet Terebess Gábor fordításában:
„– Még egy ilyen nagy bölcs se szabadulhat a portól? – kérdezte a söprögető Csao-csou zen mestert egy látogató.
– A por kívülről jön – felelte Csao-csou.
Máskor egy szerzetes szólította meg:
– Hogy találsz egy porszemet is ilyen ragyogóan tiszta kolostorban?
– Nézd, itt van még egy – nyugtatta meg Csao-csou.”
De mik is azok a szennyeződések, tisztátalanságok, melyektől meg akarjuk tisztítani a tudatot?
Gondoljunk arra, hogy a tudat igazi természete a függetlenség, a szabadság. Ez jelenti a tudat szellemi természetét is. Ha a tudat korlátok közé van kényszerítve, azaz a tudatfolyamatok, melyek benne zajlanak, függenek más tudati tényezőktől, akkor ez a tudat elveszti igazi természetét, elveszti szabadságát. Ez az, amit a zen szennyezett tudatnak nevez. A nem-tiszta tudatban az elfogultságtól kezdve, az önismeret hiányán keresztül, az előítéletekig egy sor olyan tényező van jelen, mely akadályozza a tudat szabad mozgását. Ezeket az akadályokat kell megszüntetni ahhoz, hogy megélhessük szabadságunkat. Súlyos, nehezen elhárítható akadályt jelentenek például a jólinformáltság, az „okosabbság”; a nehezen megszerzett tudásunkba vetett hit; a tudatról, szabadságról és a tudatfolyamatokról megszerzett ismeretek. Ugyanis ha nagyon jól tudjuk, hogy mi az „igazság”, akkor még azt sem tudjuk elfogulatlanul megítélni, ami közvetlenül a szemünk előtt történik. Nem tiszta a tudatunk.
Az elfogulatlanság – amikor úgy látunk, hogy szemünket nem befolyásolja annak a tudása, hogy mit kellene látnunk – lehetőséget teremt arra, hogy úgy és olyat láthassunk, ahogy és amit azelőtt még soha, és amit elfogulatlanság nélkül nem is pillanthatnánk meg. Ez a tiszta tudat. Amikor a dolgok igazi természetüknek megfelelően nyilvánulnak meg. Amikor a tudat is igazi természetét mutatja fel.
(Megjelent: A Tan Kapuja Buddhista Egyház Tájékoztatójában 21. szám 2003. ősz)