Hegyoldalban lakom, két madáretetőm van. Az egyik, a völgy felé néző, az udvaron lóg egy fáról, a másik a hátsó udvarban egy bokor vastagabb ágán lóg. Minden reggel egy-egy marék napraforgó magot teszek mindkét etetőbe, persze a fekete fajtából. Szeretem nézni, ahogy jönnek a közeli erdőből is a legkülönfélébb madarak a kirakott eleségre. Különösen télen fontos ez.
A meggyvágó beül az etetőbe és addig ropogtatja a magot, amíg jól nem lakik, aztán tovább repül. A zöldikék és a tengelicek szintén beülnek az etetőbe, erős csőrükkel könnyedén meghámozzák a napraforgó magot. Persze az emészthetetlen héját az etető aljára ejtik, így aztán egy idő után, egyre nehezebb megtalálni az ép szemeket a felgyülemlő napraforgó héjaktól. Érdekesen viselkedik a házi és a mezei veréb, ugyanis a verebek csak az egyik etetőt használják. Csak a hátsó udvarban lévőbe ülnek bele, és sokszor az etető alatt a földön is keresnek lehullott magokat. Soha nem láttam a másik, a nyíltabb részen lévő etetőben verebet. Gyakori, sőt a leggyakoribb madárvendégek a cinkék, a kékcinke és a széncinege. De ezek egészen másképpen használják az etetőket. Óvatosan körbenézegetve közelítik meg, majd egy hirtelen elhatározással berepülnek az etetőbe, egy pillanat alatt kikeresik azt a magot, amit el szeretnének fogyasztani, majd gyorsan egy közeli fára vagy bokorra szállnak. Lábukkal leszorítják a napraforgó magot, és ütögetve, feszítgetve a csőrükkel felbontják, és úgy fogyasztják el az értékes olajban gazdag táplálékot. Nálunk egyes téli időszakokban a csúszka is sokszor bejön az erdőből, hogy megnézze az etetőt, van-e ott mag. Ügyesen megkapaszkodva az etető oldalán választja ki a neki tetsző magot, majd elviszi egy közeli fára, ott beszorítja egy kéreg vagy ágrésbe, majd néhány ütéssel felbontja, hogy a fogyasztható részhez jusson.
Azonban van néhány madár, amelyek soha nem szállnak rá az etetőre, és eszük ágába sem jut beülni oda. Ilyenek a pintyek. Az erdei pinty, ami gyakori madár erdeinkben, és ilyen a fenyőpinty is, bár ez a madár csak egyes zordabb teleken fordul elő nálunk. Ezek az etető alatt a talajon keresik a maradékokat és a kisodort napraforgó szemeket.
A nagyobb testű madarak közül van olyan, amelyik azonban megpróbálkozik, hogy hozzájusson a télen oly fontos táplálékhoz. A szajkó okos madár, többször is megpróbálja, bár legtöbbször nem sikerül neki a billegős és a madár testéhez képes könnyű etetőbe beülni. De ha sikerül, és nem billen ki az etetőből, akkor boldogan szedegeti fel a számára is hasznosítható napraforgó magokat. A mi etetőnk elég kicsi, úgyhogy a szajkó éppen csakhogy elfér benne. Persze vannak félősebb szajkók, akik néhány próbálkozás után teljesen felhagynak, hogy ilyen módon jussanak eleséghez. A balkáni gerle szintén sokat próbálkozik, hasonlóan a szajkóhoz, és előfordul, hogy sikerül is neki bent maradni az etetőben, bár ő sem szereti a bizonytalan testhelyzetet, így egy hirtelen billenéstől megijedve elrepül a közeli ágra. De aztán lehet, hogy újra megpróbálja.
A feketerigó ugyan gyakori madár a kertben, de nem szereti a napraforgó magot, így neki semmi haszna az etetőből. Mivel úgy tudja, hogy csak napraforgó mag van kitéve a madaraknak, ezért meg se nézi, hogy az ő számára van-e ott mégis eleség.
De van még egy madár, ami így télen gyakran látogatja a kertünket, sőt akár tízes-tizenkettes csapatban jár, mégsem talál az etetőben számára is használható élelmet. Ez a madár az őszapó. Nagyon pici madár, hosszú farkával olyan, mint egy rebbenő könnyű tollacska. Csőre olyan pici, hogy azzal sehogy sem tudja kibontani a napraforgó magját, persze meg se kísérli.
Felmerül a kérdés, vajon madáretetés-e ez? Etetem én a madarakat? Nem lehet-e az, hogy én kiteszek valamennyi napraforgó magot az etetőkbe, és aztán aki eszik belőle, az eszik, aki nem, az nem. A rigót például, azt nem etetem. Pedig ő is madár. A karvalyt viszont igen, azt etetem. Madarakkal. Egy közeli fán ücsörög, figyelve az etető körüli sürgést, és ha éhes, akkor csak az alkalmas pillanatot kell kivárnia, hiszen az ebédje előbb utóbb megérkezik az etetőhöz.
Hát így etetem én a madarakat!
Tanár vagyok egy főiskolán. Vezető tanítója vagyok egy közösségnek. Egyszer azért érdemes volt végiggondolni, hogy mi a madáretetés lényege!
(2016)
