Bele kell törődnünk, hogy mesterséges világban élünk. Ami körülvesz minket, azt mi emberek teremtettük meg. Itt most nem arra a természetre gondolok, ami távolabb van tőlünk és nem élünk benne, hanem ami ténylegesen körülvesz. Rá kell jöjjünk, hogy a dolgok, a fogalmak, az ismeretek, a kultúrák, a nyelvek, igen nagy százaléka (mondjuk 99%-a) nem lenne nélkülünk, emberek nélkül. Az autó, a lakás, az internet, a kukorica, a broiler csirke, a lízing, a pénz, a státuszszimbólum, a munkaidő, a mélytányér és még sorolhatnám – mind-mind mesterséges.
Jogosan kérdezhetnénk, hogy egyáltalán mit nevezhetünk természetesnek? A fa és a virág, vagy a patak és a szikla, vagy az elefánt és a kisegér talán természetes? Amúgy lehet, hogy ezek mind természetesek önmagukban, de a mai ember (és én ilyenkor az elmúlt tízezer év emberére gondolok) látásmódja vajon az természetes-e? Azt látja-e, ami van? Azt gondolja-e a világról, amit tényleg van? Úgy gondolom, hogy egy tüzetes önvizsgálat után ráeszmélhetünk, hogy messze nem azt látjuk és gondoljuk ami, tényleg van. Tudatunk az érzékszerveken átkonvertált észleleteket feldolgozza, fogalmakba rendezi a kapott élményt, majd szavakká és gondolatokká formálódnak, aztán prekoncepciókká, tapasztalatokká és látásmóddá lesz minden. Mindaz, ami a tudatunkban megjelenik mesterséges, általunk áll elő. Már maga az is mesterséges, amit gondolunk arról, hogy mi megy végbe a tudatban, vagy akár csak az idegrendszerben. Tehát a fenti véleményem is, de ha valaki másként is látja ezeket a folyamatokat, a látása akkor is mesterséges.
Tulajdonképpen nehéz megbirkózni azzal a tudattal, hogy világunkat (szubjektív világunkat) mi magunk hozzuk létre. Mert akkor a felelősség a mi vállunkon nyugodna! Nyilván hárítjuk ezt a felelősséget, amennyire csak lehet. Ezért gondoljuk azt, hogy ilyen vagy olyan törvénynek vagyunk alávetve (természeti, társadalmi, szellemi, stb.), és nem azt keressük, hogy mi az, amit tehetünk, hanem azt, hogy valamit miért nem tehetünk. Azt keressük, hogy milyen törvények alapján nem tehetünk meg valamit. Azaz természetesnek (és természetinek) látunk egy sor olyan jelenséget, ami tulajdonképpen mesterséges. Ezekről azt gondoljuk, hogy nem tehetünk róla. Így nem a miénk a felelősség. Még a földi oxigén, az esőerdők léte, az ózonlyuk nagysága is tőlünk, emberektől függ, tehát még ezekben is fellelhető a csináltság, a készítettség, vagy legalább a fenntartottság. Azaz – esetleg csak bizonyos mértékben de akkor is – mesterséges volta.
A magam részéről, bár igen rokonszenvesnek látom például a „vissza a természethez” törekvéseket (és titokban magam is ehhez a táborhoz tartozom) megvalósíthatatlannak érzem ezt a programot. Ezért inkább a világ mesterséges voltának felismerésén, elfogadásán és jobbításán fáradozom. Tudom, hogy nehezebb így látni, érezni és gondolkodni, de hiszem, hogy így legalább nem kerülöm meg a problémákat, kevésbé sikkadnak el a megoldandó feladatok.
(2003. november 21.)
