Válogatás Csörgő Zoltán versei közül.
apály és dagály
közt a tenger mindig áll
egy pillanatig
száraz fakérgen
egy csiga nedves nyoma
hamar véget ér
fel-felkap a szél
egy száraz falevelet
mögöttem húsz ősz
piros szirom
hullt a földre: később onnan
egy lepke szállt el
harkálykopogás
mennydörgés, hullámverés
kérdés, felelet
csak a Hold tudja
mit láthat a vak, amit
a süket is hall
egy eső után
láttam meg a fák között
a pók hálóját
zizeg az avar,
bagoly rikolt. nem zavar.
így együtt a csend
számolatlanul
hullnak az esőcseppek
de egy sem vész el
a levélen egy
apró gyöngyszem gurul le
– vagy egy harmatcsepp
ha azt akarod
csak neked szól majd este
a fülemüle
napsütésben is
hó takar itt be mindent
láthatatlanul
apró könnycseppek
kavarognak a ködben
fenn a hegytetőn
egy kiszáradt fa
tövében csigák üres
házát találtam
szobám csendjében
a tenger hullámzását
hallom egyedül
eltévedt hangya
kering szobám padlóján.
reggel még itt van
kezemen a hó
rögtön elolvad, pedig
csak elképzelem
két egymás felé
hajló áttetsző fonál:
pókok szerelme
ki áldozza fel
a lepkét, ha berepül
a gyertyalángba?
utak vezetnek
mindenhová. tőlem el
– vagy épp rám lelnek
messze hallatszik
a kabócák éneke.
besötétedett
kint apró léptek.
fülsüketítő csöndben
hópelyhek hullnak
átlátszó a fény.
de én, te, ő, mi, ti, ők:
semmirekellők
lenn a bozótban
most tücskök ciripelnek.
de hol vagyok én?
felhő árnyéka
kúszik a földön. érzem
csukott szemmel is
a kolostorkert
kerítéséből újból
kihullott egy kő
üres a malom.
a korhadó kereket
még hajtja a víz
milyen törékeny
az a kancsó, amelyet
holnap ejtek el!
már nincs messzeség.
a Hold ráült a hegyre.
nincs közelség sem
egy sánta galamb
ugrál a porban, aztán
kecsesen elszáll
holnapig eltűnt
a Nap az ég legalján.
ma még örökre
ha nem zavarom,
a víz tükrén összeáll
kisimult arcom
a tó vizében
s az égen farkasszemet
néz két telihold
csak három lépés
és eltűnök a ködben
magam elől is
a szemközti tó
már arannyá változik
így alkonyatkor
éppen most és ők
csakis nekem. emberek:
időző jelek
ha eső zuhog
sötétbe borul szobám
és sós a tea
lebukott a Nap
és már fenn dalol a Hold
kéz kézbe illik
eredetileg
csak egy szikla a hegyen
nekem most kőszobor
hullámok hátán
partot ér egy délután
csendben a hullám