Dzsósú elmosatja a tálat

A fenti kóan egyike a legismertebbeknek. Dzsósú zen mestert gyors észjárása és a helyzetre való azonnali reagálása…

Dzsósú remetéket vizsgáztat

Dzsósú elment egy remete kunyhójához, és bekiáltott:
– Bent van a mester? Bent van a mester?
A remete felemelte az öklét.
– Túlságosan sekély itt a víz, hogy lehorgonyozzak – mondotta Dzsósú, és továbbment.
Később odaért egy másik szerzetes kunyhójához, és itt is bekiáltott a kunyhóba:
– Bent van a mester? Bent van a mester?
A remete, mint a másik, felemelte az öklét.
– Szabadon adsz, és szabadon veszel, szabadon ölsz, és szabadon mentesz életeket – mondta Dzsósú, és mélyen meghajolt.

Mumon hozzáfüzése: Mindkettő felemelte az öklét. Mégis miért fogadható el az egyik, és miért vetendő el a másik? Áruld el, mi nehéz ebben? Ha meg tudod adni a kulcsszót a probléma tisztázásához, meg fogod érteni, hogy nincs csont Dzsósú nyelvében. Egyeseket felsegít, de ugyanakkor leüt másokat teljesen szabadon. De itt hívom fel a figyelmedet, a két remete is átlátott ám Dzsósún. Ha azt állítod, van valami, ami megkülönbözteti a két remetét, nincs szemed az értéshez. Ha azt állítod, nincs semmi, ami megkülönböztetné a kettőt, nincs szemed az értéshez.

Mumon verse:

Hullócsillag a szem,
Villámfény a szellem.
Halált osztó penge,
És életet adó kard.

(Nincs Kapu kóangyűjtemény, 11. története)

A zen tanítványok gyakran vonultak el kis remetekunyhókba, hogy zavartalanul tanulmányozhassák a zent egy távol eső helyen.

Dzsósú zen mester (778-897) korának legkiemelkedőbb zen mestere volt. Viszonylag fiatalon, tizenhat évesen világosodott meg, de még hosszú éveken át dolgozott magán, hogy azt, amit akkor fiatalon meglátott, képes legyen meg is valósítani. Nyolcvan éves volt már, amikor úgy érezte, tiszta szívvel elvállalhatja a kolostor vezetését. Hála hosszú életének, további negyven évig tanított ebben a kolostorban. Sok-sok tanítvány köszönhette neki szellemi előrehaladását.

Tanítási módszerét „az ajak és nyelv zenjé”-nek szokták nevezni, mert elsősorban szavai voltak inspirálóak. Amit mondott, első pillanatra hétköznapinak tűnhet, mégis a legnagyobb figyelmet érdemli, mert csak hosszabb idő után, elmélyült tanulmányok során bontakoznak ki az értés mélységei.

A kóan a megítélés és a megítéltetés kérdését veti fel. De vonatkoztassuk magunkra a kóant. Vajon egy kiváló zen mester meg tudja-e ítélni a tanítvány szellemi helyzetét, meg tud-e ítélni bennünket? Esetleg úgy érezzük, pontosan annyit tudunk mint a másik, és mégis azt a másikat dicsérik meg. Hogyan lehet ez? A két mozdulat tökéletesen egyforma, a két megjelenés tökéletesen egyforma, de az ember, aki mozdul, mégsem egyforma. Az egyik értékes, a másik nem.

Nem elég tehát megfelelően mozdulni, helyes következtetésre jutni, jól gondolkozni, elismert cselekedeteket tenni, elvárásoknak megfelelni. Lehetünk mások szemében tökéletesen sikeresek, mégis egy tiszta szemű ember észre fogja venni, hogy bensőnkben nincs minden rendben. De vajon ki ez a tiszta szemű ember? Vajon Dzsósú-e az, aki látja a mi hibánkat?

Nem kell nagyon messzire mennünk, hogy ilyen embert találjunk. Karnyújtásnyira sincs tőlünk. Közvetlenül a tudatunkba lát, és ez megkülönbözteti mindenki mástól. Mégis, hogyan lehet, hogy nem őt kérdezzük meg, hogy nem az ő véleményére hallgatunk? Ez az igazi rejtély. Azon gondolkozunk, hogy Dzsósú miként tud különbséget tenni, meg azon, hogy miért felel meg az egyik és miért nem a másik. De nem jut eszünkbe feltenni a kérdést, magunknak: „Bent van a mester? Bent van a mester?”

(Dobosy Antal fordítása és kommentárja. Megjelent: A Tan Kapuja Buddhista Egyház Tájékoztatójában 17. szám 2002. ősz)

TÖBB KÓAN ÉS KIFEJTÉS